Szállás gyöngyszemek, kézzel válogatva, csak neked!

Hunguest Hotel Forrás

Egy igazi élményszálloda

Milyen a megjelenése?

Érkezésünk pillanatától éreztük, hogy egy nagyon kellemes atmoszférájú szegedi szállodába érkeztünk. Nagy, nyitott és világos közös helységekkel rendelkezik és ez szerencsére maximálisan igaz a szobáira is. Szó szerint őszinte mosoly jelent meg az arcunkon amikor beléptünk a szobánkba. Ugyanis nem az a tipikusan kicsi, sokszor nyomasztó hangulatú kép fogadott minket, mint amihez a  múltban sajnos sokszor volt már szerencsénk. Itt ízléses színkombinációk és berendezések fogadják az embert és a letisztult modern stílusvilág ami az egész hotelt jellemzi egy nagyon jó egységes légkört varázsol. 🙂

Jó helyen van?

Kifejezetten strandolni mentünk Szegedre, így olyan hotelt kerestünk, ami a lehető legközelebb van a város nevezetes fürdőjéhez a Napfényfürdő Aquapolishoz. Elvárásainkat ebből a szempontból maximálisan sikerült túlteljesítenie, hiszen a Forrás Hotel egyedülálló módon közvetlen összeköttetésben áll a fürdővel és lényegében egy komplexumot képez vele. Így erre a célra ideálisabb szálláshelyet nehéz elképzelni. 🙂 
Azoknak sem kell tartania semmitől, akik várost is szeretnének nézni, mert a belváros ugyancsak könnyen elérhető egy rövid sétával. 

Milyenek a szolgáltatások?

Ahogy fentebb írtuk a Hunguest Hotel Forrás egy közös egységet képez a szegedi élményfürdővel, de ami igazán kényelmessé és gondtalanná tette az egészet számunkra az a teljesen ingyenes átjárás tartózkodásunk teljes ideje alatt. Szabadon és korlátlanul közlekedhettünk a fürdő és hotel területe között. 🙂
Ha ez mind nem lenne elég, akkor a saját wellness részlegükben is élvezhetjük a pihenést, ráadásul nem is akármilyen módon! Amíg az élményfürdő az aktív kikapcsolódásra vágyóknak ideális, addig a szálloda wellnessében a csendre és nyugalomra vágyókat kényeztetik. 🙂 Ugyanis a zajmentes környezetben relaxálódni vágyó vendégek számára egy úgynevezett csendes wellness részleget alkottak, amelyet csak a 16 év felettiek vehetnek igénybe. 
Ha már jártál a különböző hotelek wellnesseiben. akkor biztosan tapasztaltad, hogy a gyerekzaj, a vízbe ugrálás és a  víz fröcskölése bizony gyorsan el tudja rontani a nyugalmat vagy a romantikázásra szánt perceket, no itt ilyen problémád 100%, hogy nem lesz. 😉
Egyetlen negatívum a felszereltséget tekintve az átlagnál kisebb méretű tv készülék volt, de igazából alig használtuk, mert annyi minden más lehetőség volt.

Milyenek az ételek?

Reggelivel és vacsorás ellátással foglaltunk, de nagy meglepetésünkre délben rendszerint finom levesekkel kínálták a vendégeket minden további költség felszámolása nélkül. Ezt nagyon jó néven vettük és jól esett a szálloda részéről a kedvesség.
Maga az étkeztetés bő választékkal rendelkező svédasztalról történik, a gyerekek, az ételallergiások és a válogatósak ( 🙂 ) egyaránt találnak maguknak finom fogásokat. Az ízek nagyon jók, a szakácsot nagy dicséret és elismerés illeti, ugyanis a vacsorákat alig győztük kivárni, hiszen minden alkalommal nagy ízélményben volt részünk. 🙂
Az italok minőségére sem lehetett egy rossz szavunk sem, különösképpen a kávéjuk volt átlag feletti. A felszolgálók egyébként gyorsak, ügyesek és ahogy a hotel egész személyzete, ők is nagyon kedvesek voltak.

Szeged-szallas-Hotel-Hunguest-Forras-wellness

9.4 /10 Véleményünk

A Hotel Forrás Szeged joggal nevezheti magát a város élményszállodájának. Rengeteg emlékezetes élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. Az ingyenes Napfényfürdő mellett, a szálloda saját csendes wellness részlegében is nagyon jó és mély relaxációt élhettünk át. Igazából bárkinek és bármilyen korosztálynak nyugodt szívvel ajánljuk, itt mindenki megtalálja a neki való programot, de az ár-érték arányt tekintve nyilván a fürdőzni vágyóknak a legideálisabb választás.

Te is szeretnél finomakat enni és egy jót wellnessezni? Akkor érdemes lehet egy pillantást vetned a most még elérhető szobákra! 

Megosztás
Ne maradj le a legújabb akciókról!
Hírlevelünkben értesítünk téged, iratkozz fel most!

Rólunk >

✉ info@szallasmester.com

© 2020-2022 SzállásMester